Alvadt (Dustcake, szöveg: Nagy András)

Elveszteted velem saját magam,
Neked lebontottam minden falam.
Mögötte egy kútnyi alvadt bánat,
Amit mutatsz nekem, csak káprázat.
Letépted hátamról a szárnyat.

Lábatlanul jobban szerettem szállni,
Mint szárnyakkal rács mögött állni.
Lábatlanul jobban szerettem szállni,
Mint szárnyakkal rács mögött állni.

Megmentettél a félelemtől, de nihilbe taszítasz,
Én nem figyelnélek kétkedve, hogy hová ugrasz,
Szakadékba nem szaladok, de a gödröd nyomorékká tehet,
Lehet, hogy nem leszek az, de azzá tehet.
Tudod jól, hogy azzá tehet…

Újra kinőtt szárnycsonkjaimmal csapdosok a gödör szája felé
Majdnem felérek, de Te újra letéped, hátadra tapasztod a többi közé.
A gödör mélyül, a csonk törpül, Te erősödsz, én gyengülök,
Ordítozom, dobálózom, de utána megint átlendülök.

Kicsi a csonk, nagy az álom,	
Elrepít, ahová vágyom.
Növesztem a gödörben,
Várok, kezed ökölben.

Kövekkel dobálsz, hogy felmérgesíts, de én csak lent kuksolok,
Simogatom szárnyam, növesztem bátran, még itt maradok.
Hátha lejössz értem és meglátod, hogy milyen gödröt ástál nekem,
Lehet, hogy bántanál, de legalább megismernéd, hogy mit tettél velem.
A kútból kiömlő alvadt bánat összeragasztaná a szárnyad,
Jobban szeretlek, de megértenéd, hogy miért utállak.

Miéééééééééééééééééééért?


dustcakemusic