hang -- kő kövön nem marad -- Búcsú a Szerzőktől (majdnem társat írtam?!)

Búcsú a Szerzőktől (majdnem társat írtam?!)


˝A költő, a művész nem hazudik!˝
-- hazudta egyszer, valaki, valahol…

Na, persze!
Hisz költőnek tételezte magát…
Mi mást mondhatott volna?

Ha lett volna mersze,
(mert költőként, az lenne dolga!)
magát mártotta volna
-- nem hűs képzelgésbe, a ˝valóba˝
(csókba, ölelésbe, sikolyba, vérbe, gennybe)
-- nem ír a tolla
ilyet le.

De nem volt kedve.
Vagy, mert a lelke,
-- a mutatós fürdődressze –
csak ezen a zsúfolt strandon ˝nagy szám?
Hisz itt hevernek a placcon napszám
a hercig uracskák s a hadra is sok
nyafka madam
-ok… 

Nem okozat.
(s nincs persze fokozat
sem)
Ebben.

Mert, ha hazugság lebben
a sekély, langyos vízben,
viszkető, elvakart, vörös foltjaid magyarázhatod,
-- hiába sikítasz ˝medúzát”, hogy csípjen,
ahol csak magaddal, magad láttatod,
aki ott áll, az vagy ott.

Egyremegy,
hogy épp csak bokáig, a lábad áztatod,
vagy, hogy lubickolsz a biztonságos partmenti közegben,
vagy merészen kiúszva, messze a nyílt vizekre,
vagy csak úgy egykedvűn fekve
sütteted magad a fövenyen,
vagy arrébb bóklászol a lankás dombokon,
vagy fenn állsz a távoli sziklán…

-- mind, mind hamisítvány!

Ekképp’: nem valódi kép!

Citáljuk, gyakorta szegény költőt:
hogy ˝az igazat mondd, ne csak a valódit!˝,
és, hogy ˝vétkesek közt, cinkos, aki néma!˝
-- fogadkozunk: ˝tán holnap? de még ma…?˝

Játsszuk ezt a ˝hinta-palintát˝.

(Pedig tudjuk, értjük:
-- nincsenek kis gazságok, s nagyobbak,
ahogy tisztesség sem ˝kevésbé˝, vagy ˝inkább˝!)

Ha kórus üvölti, ha halkan búg is: 
˝ki-te-rí-te-nek úgy is˝!

Csak, aki nem hazudik, az a költő, a művész!
(A többi, az ˝élni kell˝ barkács-készletben,
szeg, kalapács, gyalu, fúró, fűrész…)