Szó


ha „fát” mondok
rügyekbe ontott…

(vak vagyok, védtelen
még sehol-lombok
a máris letelt
száradni kitett lepelt
míg a foltos éj ragyog
átdöfi a vásott
tej cseppes tövéig rágott katáng
mint didergő szajhák nyakán
fénylenek kis csillagok
tárulkozva dombok nyílnak
hogy völgye legyen a kínnak
hol valami, bármi, akármi megfogan
tapogatódznak sokan
s a mozdulatokból támad szellő
a lehullott hűvösség felnő
fűszál élén a pára csöppje
üt, vág benne a felhő ökle
s hogy magáról lelökje dobja
álmodja a hanga
felnőne nagyra
lenne világveszejtő erdő
mikor minden mi volt eljő
meglőve a hold: sebe
mint mikroszkóp alatt
az osztódó pillanat hege
a hegyekre borított zavaros távol
a csönddel kibélelt tavak
a horgonyként hozzá akadt patak
a víz színét csókként érintő levélke
mászik az út, hogy a „hovát” lemérje
a tompuló homályba
beléhunyorgó lámpa
lehorgadt fejét tartja fénye
fájdalmat, kínt levetve
fakó újságpapír-lepke
a holnap épp orozva
belébújik egy konzervdobozba
lapul és rohanásra vár
a megözvegyült keréknyom szélén a sár
egy eldobott cigaretta vége
dúdol egy dalt, ami égne
magáról s az útról mit se tudva
csak egy elutazott jegy vár a buszra


-- s mind ezt így összecsukva
így őrzi az elme bugyra
mindenható
így lesz a szó
tele)

(ha „fát” mondok
rügyekbe ontott…)

-- milliárd csillag rendszere!


(2012)