Kipipálva V3

AMBÍCIO VOCAL v1.wav

MAGANY v3.wav

Lakatlan Város V2.wav

MEGALOMÁNIA v2.wav

A szemem csíkban van, egy csintalan érzés fog el, mikor a színdarab véget ér, de amink van ingatag.
Itt sosincs kint a nap, itt lidércek vakítanak. 
A te szívedben sár, az enyémben meg tinta van. 
Higgadtabb lennék, ha itt maradsz, de megesz.
A sötét, amit én érzek idősebb, de tegezz.
Az égboltról levesz, leversz, vagy feldobsz, de mehetsz akárhová, engem te
soha ki nem heversz.
Katarzis az illatban amit hagysz, mint a dögszagú öleléseid a kertben, hol a hinta van. 
Ülj bele bátran, én meg löklek, míg ez le zajlik.
Acél penge vagyok, ami a kezedbe elhajlik.
A napfény megbánt mikor a másnaposság kirugdos, a burkomból a fényre, de talán látjuk egymást. 
Majd ha eltékozolt, felgyújtott perceimből te fújsz el egyet, és az agyam legmélyébe bújsz el. 
Ha túsz kell, ugyanúgy mint eddig, én voltam, leszek, 
Cserébe holnap lehet hogy ennél holtabb leszek. 
Vagy leszek a golyó, amivel a halántékod küzd. 
A legrosszabb emléked, hogy anyádékhoz fűzd. 
Leszek a bűz, ami a lelkedből szivárog. 
Vagy a sivár ok, hogy mindenkit átbaszva hagyd el a világot. 
Leszek a golyóstoll, ami éveket írt le rólad. 
Vagy a lerótt becsületed, ami a dühödben elolvad. 
De te hol vagy? Ígérem leszek ki nem keres. 
A szemed ami gyermek lelket csodál, milyen nemes. 
Leszek a bánat, mire a lelkednek igénye lesz. 
A boldogságod, tudod az a csalfa, ideiglenes. 
Te meg a lézengő buborék a sörösüvegemben.
A felemesztett cigi a suli szünetekben.
Te vagy a lecsapódó pára az ablak üveg felszínén.
Minden rám köpött szavad, számomra egy lelkisérv.
A bánat sztrádája, a bedeszkázott ablakom.
Én a csónak mi a retinád tengerén andalog. 
A napfogyatkozásom, a csillag képregényem.
A másnaposságom, és a részegségem.
A felhőnk trambulin, nézd hogy szökkenek a szférádba.
A szeretetem alvadt vér, csak köpködöm a vénádba.
Te a bohóc, én a sminked, te a bűvész én a kalap.
Te a halál, én az utolsó sóhaj, vég akarat.
Te a porcelán hamutál, én a pernye ami körbefest.
Te a mesék bátor hőse, én meg a repülő szőnyeged.
De Mint minden történet, ez is ki színezett bulvár lap.
A mosolyok, a kézfogás, utólag csak szúrkálnak.
Ez a mennyekbe felvonó, a zaj bennem sztereó, nem monó, emlékeket eldobó,
De néha sírva vissza jönnek.
Felhívlak, hogy szóljak már nem hívlak többet. Már nem hívlak többet.


Elmélázó V1.wav

Verze1:

Élni úgy, tenni ami ízlik, nem mit illik.
Ízig-vérig menni, várni mikor az ajtó nyílik.
Számolni tízig, ha valaki rossz ízt hagy a szájban.
A para nálam kidobva, benned magamra találtam. 
Aprócska lakhely a szív, egy kissebb garzon.
Nincsen pardon, ingyen alszol itt, mert kincsnek tartom, hogy osztozol velem a szíveden, sosem ostoroz, a gondolat,hogy gond lenne ha szeretlek, vagy rossz dolog.
Tető vagy a fejem fölött, soha nem hagysz porrá ázni.
Nem vágom milyen az élet nélküled, de sosem próbálnám ki.
Sok ember próbál mászni, ha a póráz szorít.
Korcsá válik a sok kortárs, ha nem éli át a sztorit.
Szeretni szeretve lenni, és ez odavissza.
Nélküled a hétköznap nem volna soha tiszta.
Mondani szépet, na meg megélni a másodpercet.
Látnom kellett, hogy az élet addig nem volt szép, míg máshol keltett fel a nap, de már a hangod ébreszt.
És tévedsz, ha azthiszed hogy ebből egyszer elég lesz.
A világ fekete, a jószándéka karcsú csak.
De ott állnék veled végig, míg a foszlány ég bennünk, a hangunkat.
Hallatva, néha rosszlány, néha szende.
Csendben kalapálsz ki, mikor a fejben zavar lép a csendbe.
Te teremtettél világot nekem ami lakható.
A sok talpnyaló halott, a hangod a legszebb altató.
Nem vágyom másra, volt ki szívem kár volt lássa.
De már tudom te vagy eltékozolt éveim  kárpótlása.
Sokszor idegen kezek a föld alá rángatnak.
De itt ez a nóta, engedd hogy hálát adjak. 

Refren:

Na gyere tépd szét a magányom. 
Hagy legyek a szívedben a lábnyom. 
Üvöltsd tele a csendem, mert már téged várlak nem a halálom. 

Verze2:
Hova álmodhatnék szebbet ennél?
Azthittem sosem múlik el bennem ez a szemtelen tél.
Egy bolyongó üres lélek, kivel szembe mentél.
És tudom sosem mondanál le róla, mer az nem te lennél.
Köszönöm kicsi, a mellkasom szétaknázott csatatér.
De mindent jóvátesz mikor délután mellém bújsz a kanapén.
Lennék az idegen aki random melléd ül a padon.
Belépsz a szobámba és egyből megszépül a napom.
Lennék a ruhád amit reggel magadra húzol.
Az önbizalom, hogy amit érzel szavakba burkold.
Mindig tudtam, több lesz ebből, nem csak egy kaland.
Az ágy szélén ülve sírtam, mondtad "Ne add meg magad."
Mielőtt jöttél, sok szar ért, éreztem kisiklottam.
Szeretlek, és nem ugyanúgy, minden nap kicsit jobban
Az ami te vagy nekem nélkülözhetetlen.
Veled kézen fogva magam értünk össze szedtem.
Több vagy, mint kapcsolat, éjszakai Rögeszme.
Ha a pokolba vezet is az utam, nem kérdés, hogy követsz-e.
Áldás vagy nekem, mit az eltévedtekhez ledobnak.
Tudom, ha rólad lemondanék, az életről kell lemondjak.

Refren:

Na gyere tépd szét a magányom. 
Hagy legyek a szívedben a lábnyom. 
Üvöltsd tele a csendem, mert már téged várlak nem a halálom. 

SenkinekNemArt

Popular tracks