Gáti István: Tudja a rák!

Tíz lába ízelt,
Ollója ízletes.
Kavicsos ágyból
Rohanó vízbe les.
Mit csinál este,
Ha unja magát?
Hallgat-e zenét?
Tudja a rák!

Jóízű lárvát
Cuppogva eszeget.
Irigyen nézik
Sovány kis keszegek.
Nem érti senki,
Ha hallja szavát.
Hogy mondta, kedves?
Tudja a rák!

Összetett szempár
Kacsint és hívogat.
Lengeti büszkén
Csápját a víz alatt.
Ruhája páncél,
Nem bundakabát.
Kényelmes vajon?
Tudja a rák!

Gati Istvan: Tudja a rak!

Buda Ferenc: Mécsesszemű remény

Fellegfúró fecskék
fulladnak a porba.
Vizes, vén bölcsesség 
lángunkat kioltja. 

Kibelezett béke
nyög, mint beteg állat, 
megtiport testére	
hideg havak szállnak. 

Földszín-szürke hadak 
jajtalpú csizmája
tapossa a havat
simára, simára. 

Sűrű, sima, kemény
a fagy, szinte éget.
Mécsesszemű remény
őrzi a sötétet

Buda Ferenc: Mecsesszemu remeny

Áprily Lajos:
Tavaszodik I.
(N. Tessitori Nórának)

Sáncban a hóviz
könnyű hajót visz,
füstöl a fényben a barna tető.
Messze határba
indul az árva,
lenge madárka: billegető.

Titkon a Bükkben
moccan a rügyben
- mint csibe héjban - kandin a lomb,
s mintha a róna
kedve dalolna,
úgy muzsikál, muzsikál a kolomp.

Indulok. Értem.
Jól tudom: értem,
értem üzenget a zsenge határ:
"Szíved, a bomlott,
ócska kolompot
hozd ide, hozd ide, hozd ide már!

Tavaszodik

Tóthárpád Ferenc:
Ketten

Már messze vagy, mikor megérkezel, 
E furcsa távolság, mi mégis összeköt.
Nem látható, de érthető a jel,
Mi elvehet majd tőlem: csak a sárga rög!
Sosem voltál, sosem lehetsz enyém,
Lélek-tulajdonost nem ismer az örök.
Elég, ha néha biccentesz felém,
Tekinteted tekintetemben megpihen,
S mosolyba rezzensz arcod szegletén.
Elég, ha tudhatom, hogy vagy s leszel velem,
Amíg a reggel pírja simogat…
A bűnös földi létben elterpeszkedem,
S hogyan tovább? Örök titok marad.

Tothaprad_Ferenc:_Ketten

Faragó Eszter
Madárdal
Jó kedvemben énekelek.
Rossz kedvemben dalolok.
Ember-létbe
belecsalva
madár-szívű
rab vagyok.
Álomszárnnyal ágról-ágra,
létből-létbe rebbenek -
ó, ha tudod,
szabadítsd ki
zenéddel a
lelkemet.
Évről-évre, napról-napra
keresek egy dallamot;
hangjegyenként
loptad vissza:
elszállt veled,
itt hagyott.
Ordít a csönd. Belém hatol,
körülfolyja szívemet.
Csak egy hangért,
utolsóért,
egyetlenért
elveszek.
Jó kedvemben énekelek.
Rossz kedvemben dalolok.
Ember-létbe
belecsalva:
dalod nélkül
meghalok.

Farago_Eszter_Madardal

Romhányi József:
Csodacsiga

Egy csiga azt leste a magas buckáról,
hogy ki jégre megy, elhasal, bukdácsol.
Figyelte csak egyre, dideregve, fázva,
mert érdeklődését roppant felcsigázta.
Majd töprengve egy-két hetet,
alkotott egy elméletet:
- Talpon marad a síkoson,
ki csak araszolva oson.
És hogy bizonyítsa ezt az eszes tételt,
jégre ment, és estig csúszott is egy métert.
Látjátok! Nem esem! Csúszó csoda vagyok! -
szólt ki diadallal, aztán odafagyott.

Csodacsiga

Losonczi Léna:
Kellenek
Kellenek a szavak 
Kellenek a könnyek 
Kellenek dallamok 
Kellenek a csöndek
Óh, úgy kell a napfény 
s kell hozzá az árnyék 
Kell az öröm-munka 
Kell pihenés játék
Kell a vállalt magány 
jó közösség család 
Kell a társ megértés 
Kell az igaz barát
Kell a hit harangszó 
megbocsátó lélek 
Kell templom temető 
Kell ünnep a fények
Kell a tiszta érzés 
a múlt-emlékezet 
Kell béke… és mindez 
kell, hogy EMBER legyek!

Kellenek

Balla Zsuzsanna: Kavics

Kőkemény a kavics sorsa,
Sziklagyermek, meder-morzsa,
Folyó vize, viszi-hordja.
Létezése sava-borsa,
Érdes marok, ha markolja,
Fojtó dühét, csenddé oldja.
Kabátzsebben meghúzódva,
Belesimul görcsös ujjba,
Melegét a széltől óvja.

Balla_Zsuzsanna_Kavics

Elhangzott 2010-ben Mátészalkán a III. Internetvers Fesztiválon

Számvetés

Kenyerem javát valaki megette,
Morzsáit könnyedén a földre seperte,
Most eszik a verebek.  

Életem éveit valaki leélte,
Ami még megmaradt elég lesz télire,
Míg el nem felejtenek.

Erőmet lassan valaki elszívta,
Véremet cseppenként csendesen kiitta,
Most nézhetem az eget.

Bármihez kezdtem, bármire jutottam	
Hánykódó hajóként zátonyra futottam,
S mi leszek, ha nem leszek?

Lehettem volna rég az, ami most vagyok,
Elszalasztott évek, eltékozolt napok
Ezt vetik a szememre.
 
De azért mégis, vagy még inkább mégse,
(Magamnak mondom, hogy mindenki értse),
Változtathatok ezen.

Rak_Bela:_Szamvetes

Isten háta mögött

üres az istálló s a jászol
idén se lesz nálunk karácsony
hiába vártok
nem jönnek a három királyok

sok dolga van a teremtőnek
mindenkivel ő sem törődhet
messzi a csillag
mindenüvé nem világíthat

megértjük persze mit tehetnénk
de olyan sötétek az esték
s a szeretetnek
hiánya nagyon dideregtet

előrelátó vagy de mégis
nézz uram a hátad mögé is
ott is lakoznak
s örülnének a mosolyodnak

Kanyadi_Sandor:Isten_hata_mogott

Tóthárpád Ferenc: Nem adtam mást

Életed, bár nem én adtam,
Mégis… mégis megfogadtam:
Én leszek, ki érted ébred,
Úgy is adok, ha nem kéred. 

Óvlak téged, felnevellek.
Még, ha bántasz is, szeretlek!
Elengedlek, ha menned kell,
Örömeid hadd szenvedd el. 

Tudnod kell, hogy nem tartozol,
De ’mikor a csend rád hajol,
Gondold újra pár szavamat:
„Nem adtam mást, csak magamat”

Nem adtam mást

Második evolúció - a Gránit nevű bátaszéki rockbanda saját számát próbálja 1994-ben

Gránit próba 1994

Alekszandr Puskin: A rab

Zord rácsokon át betekint a homály.
Egy sas szeme néz. Csap a tétova szárny.
Barátom e rab, fiatal szive bús.
Nagy csőre alatt pirosat köp a hús.

Mardosva mohón les az ablak alól,
És gondolatom szövetébe hatol.
Míg arcom előtt a tekintete függ,
Fülembe rikolt: „Gyere, elrepülünk!

Szabad madarak fiaként odaérsz,
Hol felleg ölébe hanyatlik a bérc.
Hol messzire kéklik a tengeri fény,
Hol lény sose járt, csakis én... meg a szél!”


Alekszandr Puskin: A rab

Gáti István: Falevél hull		

Falevelek árnya, égi tánc.
Tenyerek erén a múltba látsz.
Merengve a széken hátradőlsz.
Öledben egy sárgult könyv az ősz.

Odakinn a hűvös szél az úr.
Pergamen vitorlák száza hull.
Pördül még az álom, s földet ér.
Megpihen az utcák szőnyegén.

Falevél hull
Az ablakon túl.
Félrevert harang a szív.
Remeg és szúr.
Falevél hull
A szavakon túl.
A gitárról semmibe lóg
Egy leszakadt húr.

Lehajol a porba két kabát.
Cigarettacsikket gyújt a láng.
Fejüknek a pad bár kőkemény,
Szemeikre álmot fúj a szél.

Potyognak az útra, szerte-szét
Viaszosra érett gesztenyék.
Úgy oson az ősz a tájon át,
Látod ezer apró lábnyomát.

Falevél hull
Az ablakon túl.
Félrevert harang a szív.
Remeg és szúr.
Falevél hull
A szavakon túl.
A gitárról semmibe lóg

Gati Istvan: Falevel hull

Gáti István: Anyám és Szörény Rezső

Anyámat látom egy filmben:
Karcsú és vidám. Ez ő.
Mellette köntösben ott ül,
Merengve Szörény Rezső.

Gyerekként semmit sem értek,
Szemem egy fodron időz.
Áttetszőn lobog a függöny,
Tányéron táncol a gőz.

Elveszett számtalan kocka,
Sok részlet nem érthető,
Hová is készültek együtt
Anyám és Szörény Rezső.

Plakátok, füstszagú könyvek.
Írógép ízekre hull.
Szétpattan, elszáll a mondat,
Nincs, aki utána nyúl.

Igaz, a szerepük szép volt,
S igaz az ellenkező.
Verték és szerették egymást
Anyám és Szörény Rezső.

Elfogyott anyám egészen,
Mosolya maradt csak ép.
Rajongva nézett az ágyból
Negyvennyolc őszinte év.

Éjszaka nyeltem a könnyem.
Intett a főrendező.
Kisétált lassan a filmből
Anyám és Szörény Rezső.

Gati Istvan: Anyam es Szoreny Rezso

James Elroy Flecker: Egy költőnek, aki majd ezer év múlva él

Ki ezer éve holt vagyok,
Írtam ez ódon éneket
S az útra, melynél nincs nagyobb,
Követként küldöm én neked.

Hogy tengeren szállsz-e tovább,
Vagy az ég ormát éred el,
Vagy kőből, ércből palotát
Raktál-e, az nem érdekel.

De van-e még bor, zene, mondd,
Szobor, szivednek kedvese
És ötleted, nemes, bolond
S imád magasba repdes-e?

Győzünk-e? Bár feszítsd erőd,
Szél fújja el, mit épitesz.
Rég, háromezer év előtt
Ezt mondta vak Malonides.

Ó, megse született diák,
Kit vonz az édes, honi dal,
Olvasd ezt a melódiát
S szólj: „Költő volt, és fiatal”.

Nem látom arcod s ami jön,
Így nyúlok mostan érte ki.
Küldöm a téren és időn 
Lelkem. Te meg fogsz érteni.

James Elroy Flecker: Egy koltonek, aki majd

Gavril Romanovics Gyerzsavin: Cigánytánc

Egyiptom lánya, fogd gitárod,
Csapj húrjaidba – éneked
Gyújtson kéjes gyönyört, s a táncod
Bűvöljön el minden szemet!
	Égess, szivekbe szórva szét
	   Arcod cigány tüzét!

Fékét veszejtve száll az ének,
Idegbe vág, mámort lehel,
Ős bacchánsnők művészetének
Varázslatát ébresztve fel
	Égess, szivekbe szórva szét
	   Arcod cigány tüzét!

Mint hajnalpír, – Ragyogj az éjben,
Mint förgeteg, – hozz friss leget,
Mint sasmadár, – csapongj a szélben,
Vijjogva tépd a felleget! 
	Égess, szivekbe szórva szét
	   Arcod cigány tüzét!

Ha sápadt Hold lebeg borongva,
Te halk fenyőerdő alatt
Koporsódeszkákon dobogva
Riaszd fel mind a holtakat! 
	Égess, szivekbe szórva szét
	   Arcod cigány tüzét!

De hangos, szörnyű jajdulásod
Ebordítással lesz rokon,
Morajja mennydörögve árad,
S zeng hő szerelmi húrokon.
	Égess, szivekbe szórva szét
	   Arcod cigány tüzét!

De mégse! Csendesülj le, szépem,
Szerény múzsát ne bánts soha;
De ringva, lejtve büszke-szépen
Mint szláv leány suhanj tova!
	Égess, tápláld szivünk tüzét
	   S a költő énekét!

G. R. Gyerzsavin: Ciganytanc

2012. Internetvers Fesztivál - közreműködik Heiter Dóra - gitár

Körmendi Gitta: TÚL-világ 

Túl sok a büszkeség, kevés az alázat,
túl sok még a tegnap, nincs helye a mának.
Túl sok lett a tudás, kevés a megértés,
túl régen emeltük magasra a mércét.

Túl sokat keresünk és alig találunk,
túl keveset adunk, túl sok marad nálunk.
Túl nagyra becsüljük saját értékünket,
mégis túl kevesen szeretnek bennünket.

Túl betegek vagyunk, túl kevés az orvos,
túl kevesek vagyunk a millió gondhoz.
Túlharsogunk mindent a béke nevébe’,
mégis, világunkban, túl kevés a béke.

Túl sok az indulat hol higgadtság kéne,
túlszárnyaljuk egymást, de nem szállunk mégse.
Túl erős a földön a Mammon hatalma,
Istenét az ember rég magára hagyta.

Sokan túl vagyunk már a túlzott túlzáson,
szívesen lépnénk túl ezen a határon.
Magunk mögött hagyva a túl-birodalmát,
hogy láthassuk végre az egyensúly arcát.

Megnéznénk, milyen ott, hol nincs többé túlzás,
ott, ahol az élet nem ugyanez; túl más!
Hol a különbségnek nincsen többé kínja,
mert azt a megértés egységgé simítja.

TÚL-világ

Decsi-Kiss András vagyok, a Szekszárdi Gitárkvartett https://soundcloud.com/sz-g-q/ , https://soundcloud.com/sz_g_4/  tagja. Harmincéves gitártudásom és versszeretetem motivált arra, hogy verseket zenésítsek meg, gyermekszeretetem pedig a továbbadásra késztet. Dalosverseim kifejezetten azzal a céllal születtek / születnek meg, hogy az ifjúságnak - akik épp tanulják, és emiatt épp ki nem állhatják - megmutassák egy-egy vers, illetve „a vers” értékeit.
A kulisszák mögé tekinteni minden szakmánál izgalmas dolog – ezért én felfedem az apró trükköket (például: egy sorvégi, hangsúlyos 'csend' szónál megfogom az addig zengő gitárhúrokat, stb.), így még érdekesebb a fiatalok számára. Olyan szempontokat mutatok be (cím, téma, hangulat) amelyek meghatározzák a készülő muzsika stílusát, s olyan eszközöket (hangszín-, hangnemváltás, dinamika, pengetési módok…) amelyeket egy zenész használ ahhoz, hogy kiemeljen egy szót, egy gondolatot. Általános iskolások is könnyebben befogadják a számukra még kevéssé érthető, szimbolista költeményeket is, ha azok az általuk hallgatott zenéhez közeli műfajban csendülnek fel. Példának okáért Ady: Meg akarlak tartani című verse blues-ként hallva sokkal könnyebben emészthető, mint szavalat formájában.
Így született meg rendhagyó irodalomórám, melyben ismert és kevéssé ismert orosz, francia, magyar költők versei segítségével (azok elemzésével!) mutatom be 45 (igény szerint 60) percben a versmegzenésítés technikai fogásait.
A későbbi igények, évfordulók és felkérések hozták és hozzák továbbra is az ötletet, hogy egy-egy költő verseiből állítsak össze önálló műsort, bővítve repertoáromat. A folyamatosan bővülő oldal ebből ad ízelítőt.

VersZene

Popular tracks