A mai részhez tartozó kommentár itt hallgatható meg: https://youtu.be/A5gHynVmG8A

Kicsit korábban, a Máté 18:3-4-ben Jézus ezt mondja: „Bizony mondom nektek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, soha be nem mehettek a mennyek országába. Aki tehát megalázza magát, mint ez a kisgyermek, az a legnagyobb a mennyek országában.” 

A gyermeki lét itt nem a tudatlanságot vagy a felelőtlenséget jelenti, hanem a tiszta szívűséget, az őszinteséget és a teljes ráhagyatkozást Istenre. Ebben az állapotban vagyunk képesek valóban befogadni Isten országát, hiszen nem a saját erőnkre vagy érdemeinkre támaszkodunk, hanem Isten kegyelmére.

A Máté 18:6 viszont már figyelmeztet: „Aki pedig megbotránkoztat egyet ezek közül a kicsinyek közül, akik hisznek énbennem, jobb volna neki, ha malomkövet kötnének a nyakába, és a tenger mélyébe vetnék.” 

Itt pedig a felelősségen van a hangsúly, amit másokért viselünk, különösen a hitükben gyengébbek vagy kevésbé érettek iránt. Eszerint súlyos következménye lehet annak, ha mások hitét, különösen a "kicsinyekét" veszélyeztetjük.

A fenti két ige egyrészt bemutatja a szellemi gyermekség állapotának szükségességét, amikor is alázatosan és egyszerűen bízunk Istenben, másrészt a felelősséget, amit mások, különösen a hitben gyengébbek iránt kell viselnünk. 

Mindkettőnek óriási jelentősége van. Ahogy törekszünk saját hitünk mélyítésére és egyszerűsítésére, úgy kell gondoskodnunk arról is, hogy mások hitének megerősítésében is segítsünk, és semmiképpen ne legyünk semmilyen megbotránkoztatás forrása.

NAPI HANGZÓ BIBLIA - 27. RÉSZ - 2Móz 4,1-5,21; Mt 18,1-20; Zsolt 22,19-31; Péld 5,15-21

NAPI HANGZÓ BIBLIA - 28. RÉSZ - 2Móz 5,22-7,25; Mt 18,21-19,12; Zsolt 23,1-6; Péld 5,22-23

A tanítványok megrökönyödnek, amikor Jézus azt mondja, hogy egy tevének könnyebb átmenni a tű fokán, mint a gazdagoknak bemenni Isten Királyságába. Előtte a gazdag ifjút pedig arra kéri, hogy ha tökéletes akar lenni, akkor ossza szét minden vagyonát a szegények között, hogy kincse legyen a mennyben. De miért van ekkora probléma a gazdagsággal? Miért mondja egy másik helyen Jézus, hogy nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak?

Miért szerepel az az Újszövetségben, hogy minden rossznak gyökere a pénz szerelme? Miért kéri a bölcs Agur a példabeszédekben a királytól, hogy ne adjon neki nagy szegénységet és nagy gazdagságot sem? Agur meg is indokolja: szegénységet azért ne, mert lopni kényszerülne, gazdagságot pedig azért ne, mert abban bízna, és nem Istenben. Jakab apostol az Újszövetségben hosszú sorokat szentel a gazdagoknak, akik a vagyonukban bíznak.

Ábrahámról, Izsákról és Jákobról mégis azt olvassuk, hogy nagyon gazdagok voltak. Az Ebál és a Garizim hegyi átok és áldás kimondásakor egyértelműen jó dolognak van feltüntetve, ha az ember képes gyarapítani a vagyonát. Sőt, általános elv a Bibliában, hogy aki vet, reménység alatt kell vetnie, azaz annak reményében kell dolgoznia, hogy a munkájáért becsületesen megfizetik. Dávid számtalanszor beszél a Zsoltárokban a gazdagságról, mint Isten áldásának egyik jeléről.

De akkor hol az igazság?

Most akkor Ábrahám áldása van rajtunk hit által vagy ha mégis gazdagságra teszünk szert, akkor alig tudunk bejutni Isten Királyságába? A válasz szerintem erre az, hogy nem önmagában a gazdagsággal vagy a pénz meglétével van a baj, hanem azzal ahogy a pénzhez állunk. Jézus a gazdag ifjúnak azt mondja, hogy ossza szét mindenét, de Lévi Máté, a vámszedő már nem adakozza el mindenét, csak egy részét a vagyonának, Jézus mégis kijelenti, hogy "Ma lett üdvössége ennek a háznak." Mindezt azért teszi, mert Lévi szívében gyökeres változás állt be: a szíve az Úré lett és megszabadult a fukarságtól, ami a bálványimádás egyik formája. Tehát az anyagi gyarapodás egyáltalán nem probléma az Újszövetségben sem, sőt jelentheti azt, hogy Isten gazdagon megáldja az embert, viszont nagyon fontos, hogy ne húzza le a szívünket a pénz, hanem legyünk készek mindig jót tenni és adakozni a rászorulóknak.

Az Úr az Ószövetségben kijelenti, hogy övé az arany és az ezüst és a föld minden gazdagsága, így fontos hogy nem szabad sajátunkként tekinteni vagyontárgyainkra sem, mert akármennyire is fájó, 80-90 évnél tovább nem rendelkezhetünk felettük. Isten szemében az ember a föld javainak a menedzsere és ki ki ahogy él azzal, aszerint lesz megítélve -- ezért fontos, hogy ne gondoljunk semmire úgy, hogy ez a magunk erejéből van, ez a miénk és örökké fennmarad. Mert ha Isten akarja, egyik pillanatról a másikra elveszi az életünket és meg kell állnunk előtte. Akkor nem mindegy, hogy megszégyenülünk vagy ragyogó arccal számolunk be arról, hogy itt a földön jól menedzseltük a dolgainkat.

Emlékezzünk csak arra a gazdag emberre, akiről Jézus azt mondja, hogy elkezdte a gabonatárolóit bővíteni, hogy még több helye legyen a vagyonának, de Isten úgy döntött, hogy aznap este elkéri a lelkét és az visszatér Teremtőjéhez. Mivel csak a vagyonával foglalkozott, a része nem Isten Királyságában került kiosztásra -- viszont azokat az Atya minden kétséget kizáróan felmagasztalja, akik képesek anyagilag is megalázni magukat. De hogyan tudjuk megalázni magunkat anyagilag?  Úgy, hogy elkezdünk megválni a pénztől adakozás által és a jótékonyságot szokásunkká tesszük. Isten az ilyen áldozatokban gyönyörködik.

29. RÉSZ - 2Móz 8,1-9,35; Mt 19,13-30; Zsolt 24,1-10; Péld 6,1-5

Ma Jézus ezt mondja a Máté 19:30-ban: 

'Sok első lesz utolsó, és sok utolsó lesz első.' 

Ez a vers arra hívja fel a figyelmet, hogy Isten Országában más szabályok érvényesülnek, mint a világi életben. Itt nem a társadalmi rang vagy anyagi javak számítanak, hanem az, hogy milyen szívvel közelítünk Istenhez.

Gondoljunk csak a gazdag ifjú történetére, ahol Jézus megmutatja, hogy a gazdagság (és a vélhetően azzal járó társadalmi státusz) is akadályozhatja az embert abban, hogy teljes szívvel Isten felé forduljon. Ez nem azt jelenti, hogy a gazdagság önmagában rossz, hanem azt, hogy nem szabad hagynunk, hogy ez, vagy a világban betöltött elsőségünk eltávolítson minket Istentől.

Mai rész: https://youtu.be/4EcBqO7DqCE

Fontos, hogy megértsük: Isten Országában az igazi érték a szereteten és az alázaton alapul. Jézus azt tanítja, hogy szeressük embertársainkat, ahogy önmagunkat is szeretjük. Ez a szeretet nem csak érzelmek kérdése, hanem cselekvés is. Az igazi szeretet cselekedetekben mutatkozik meg, nem csak szavakban, amelyek által "utolsókká" tudunk válni, kiváltképpen ha mások felé szolgálunk.

A Máté 19:30 tehát felhívás arra, hogy gondoljuk újra a világ prioritásait és értékeljük át, hogy mik is fontosak az életünkben. Keresztényként az az elhívásunk, hogy Isten Országának értékeit kövessük, ahol a már fent említett az alázat és szeretet állnak a középpontban. 

Legyen ez a mi vezérelvünk is a mindennapok során.

NHB + KOMMENTÁR - 30. RÉSZ - 2Móz 10,1-12,13; Mt 20,1-28; Zsolt 25,1-15; Péld 6,6-11

FELIRATKOZÁS A CSATORNÁRA: http://tinyurl.com/5p3f5hda

Ma két vak ember kétségbeesett kiáltozásának lehetünk tanúi, akiknek a kitartása teljes gyógyuláshoz vezetett. Talán emlékeztek, Jézus máshol beszél a hamis bíróról és az özvegyről, akivel szemben igazságtalanságot követtek el és aki addig járt a hamis bíró nyakára, amíg az igazságot nem szolgáltatott neki.

Máshol két barát történetét olvassuk az evangéliumban: az egyik felkeltette a másikat éjnek évadján, a létező legalkalmatlanabb időpontban, mert vendége érkezett és ételre volt szüksége. Az első gondolata a felvert barátnak az volt, hogy elzavarja, mert már a gyerekeivel együtt aludt, de azután a tolakodása miatt mégis adott ennivalót barátjának. Ezekben a történetekben van egy közös vonás: a kitartás. Lukács evangéliumának az elején olvasunk Anna próféta asszonyról, aki éjjel és nappal könyörgött az Úrhoz minden áldott nap a templomban -- kitartóan, szünet nélkül.

A Szentírásban van olyanra is példa, hogy egy válaszra éveket kellett várniuk azoknak, akik imádkoztak, de Isten, ha másért nem, a kitartásukért megadta nekik szívük kérését. A Messiás egy másik helyen azt mondja, hogy aki kitartóan, állhatatosan, folyamatosan kér, az mind kap; aki keres, az talál és a zörgetőnek megnyittatik. Ez egy olyan mentalitás, ami nem jön magától, amit mindnyájunknak meg kell tanulnunk, kiváltképpen a mai instant és "adjuramderögtön" világban. Ha tudjuk, hogy valami Isten akaratában van és jogos kérés, abban semmiképpen nem szabad megrestülnünk, hanem hálaadással és az Atyának kijáró tisztelettel kell kérnünk.

Pál apostol a leveleiben többször ír arról, hogy szüntelenül imádkozzunk, Jézus pedig megrökönyödik azon a Getsemané kertjében, hogy a tanítványok nem voltak képesek kis időt sem virrasztani és imádkozni. Az Úr meg is jegyzi, hogy a lélek (illetve szellem) kész, de a test erőtlen. A tanítványok egyszerűen elálmosodtak és elnyomta őket a buzgóság -- a szellemi dolgok nem voltak képesek fenntartani egyiküket sem. A Szent Szellem kitöltetését követően Pál apostol viszont már teljes elkötelezettségről és virrasztásokról ír leveleiben, amelyeknek az a lényege, hogy a tanítványok akár alvás helyett is Mennyei Atyánkat ostromolják kéréseikkel vagy rajongják Őt körbe hálaadással.

Mindebből a vakok kitartó kiáltozásától kezdve egészen az ellentmondást nem tűrő virrasztásokig bezárólag egy dolog világosan leszűrhető: az Úrnál rendkívüli jelentőséggel bír a kitartó, állhatatos, a válasz megérkezéséig nem tágító könyörgés.

Dániel próféta ennek a mintapéldája, aki 21 napon át imádkozott és böjtölt, hogy megértse az írásokat és bölcsességet nyerjen népe jövőjét illetően, miközben mind a maga mind pedig Izrael bűneit megvallotta Isten előtt. Nincs kétségem afelől, hogy Dániel tovább is folytatta volna az imát és a böjtöt, egészen addig, amíg nem érkezik válasz a mennyből.

Azért is emeltem ki Dániel példáját, mert ez azon kevés esetek közé tartozik a Szentírásban, amikor betekintést nyerünk a szellemvilágba, pontosabban láthatjuk, hogy Perzsia fejedelme akadályozta Gábriel arkangyal érkezését, akinek Mihály arkangyal érkezett segítségére. Emiatt kellett Dánielnek 21 napon át kitartania, de végül olyan választ kapott, ami nem csak Izrael népének jövőjét, hanem a világtörténelem összefüggéseit is segített megérteni Dánielnek és mindnyájunknak.

Ezért érdemes kitartónak lennünk a kéréseinket illetően Isten előtt, mert nála a tér és az idő más perspektívában van -- a múlt, a jelen és a jövő egy örökké tartó létezésben ér össze az Atyánál, mint ahogy Mózesnek is kijelentette magát,  a "VAGYOK" néven. Ennek a szónak a helyes fordítása inkább az lenne, hogy "voltam, aki leszek", "vagyok, aki voltam", "leszek, aki vagyok", illetve a múlt, jelen és jövő idejű létigéknek valamennyi alakja -- mert Isten nem más mint az Örökkévaló Teremtő, aki Úr az idő és a tér felett. Legyünk hát kitartóak a kérésinket illetően, mert nem tudjuk, hogy mikor érnek meg kalászaink és válnak valóra kéréseink.

NHB + KOMMENTÁR - 31. RÉSZ - Mt 20,29-21,22; 2Móz 12,14-13,16 ;Zsolt 25,16-22 ;Péld 6,12-15

FELIRATKOZÁS A CSATORNÁRA: http://tinyurl.com/5p3f5hda

A szőlősgazdáról szóló mai példázatból néhány dolog egyértelmű, viszont vannak olyan részei is, amelyekre több magyarázat lehet. Az egyértelmű, hogy a szőlőskert gazdája az Atya, akit ma csúcsborásznak hívnánk trendi kifejezéssel, mert Jézus a víz borrá változtatásakor demonstrálta,  hogy Isten tökéletes bort képes előállítani. Az is egyértelmű, hogy a bérlők az izraeliták, a megvert szolgák pedig Isten emberei és prófétái, a fiú pedig maga Jézus Krisztus.

Az már kérdéses hogy mi a pontos jelentése a szőlőtaposó helynek és az őrtoronynak. Mi lehet a szőlőskert és a szüret? Mit jelenthet az, hogy a gazda elutazott egy másik országba? Jelentheti azt, hogy az Örökkévalótól nem volt közvetlen meglátogatása Izraelnek az éppen ma olvasott Exodus óta. De jelentheti Jeruzsálem bukásának és az első Templom lerombolásának időpontját is -- ekkor az Úr (azaz a szőlősgazda) valóban "elutazott", azaz eltávolodott Izraeltől.

De leginkább azt jelentheti, hogy Isten jelenléte Ádám óta elhagyta a Földet és az emberiséget. Ebben az esetben lehet a szőlőskert maga a Föld, a bérlők pedig az első szövetséghez tartozó Izraeliták. De ha tudjuk is, mi a szőlőskertet jelentése, a szüret értelmezése még mindig  kérdéses. Szüretkor -- a példázat szerint -- , a szőlőskert gazdája a maga részét szeretné -- ez mi lehet? Azt tudjuk, hogy a szőlőskert bérlője Izrael, de mit akarhat tőlük Isten, milyen részt kívánhat tőlük? Mi volt az Istennek járó rész Izraelben, miért küldte el újból és újból a szolgáit, hogy megadják a szüretből neki járó részt?

Egyrészt voltak az áldozatok, de ami miatt a szolgáit újból és újból elküldte, azok nem is annyira az áldozatok voltak, hanem a megtérés és a bűnöktől való elszakadás. Az Istennek kijáró rész a szüretből egyetlen mondatban foglalható össze: "Szeresd az Urat a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből." Ezt kérték, sőt követelték a próféták, mert tudták, hogy félszívű követői nem lehetnek Istennek -- valaki vagy teljes odaadással követi az Urat és megadja a szüretből neki járó részt vagy más isteneket követ és elfordul az Úrtól. Azaz a valódi szüret a szívek szürete volt már az Ószövetségben is.

A teremtéskor ez a szüret Istené volt: az ember tökéletes harmóniában élt a Teremtővel és teljes szívvel követte. Azonban ez a harmónia megbomlott, szőlősgazdánk "elutazott" tőlünk, bár folyamatosan próbált a szolgái által több ezer éven át kapcsolatot teremteni velünk. A bérlők reakciója erre az volt, hogy a szőlősgazdának azokat a szolgáit (értsük ezalatt a prófétákat), akik "hangoskodtak", hogy térjenek meg és a szívüket teljes mértékben helyezzék Isten uralma alá, vagy megverték vagy megölték -- válogatott módszerekkel.

Végül eljött az örökös, a Fiú, a Mindenható Isten emberi alakban, aki szintén ugyanazt hirdette: adják meg az Úrnak a neki járó szüreti részt, azaz teljesen adják át magukat és szívüket Istennek. Térjenek meg, gyökeresen változtassák meg gondolkodásmódjukat és alázzák meg magukat.

De a bérlők úgy döntöttek, hogy az örökös inkább haljon meg és  ezáltal megszerzik a részét az örökségből: az emberi szívekből. Mert a farizeusok is tanítottak és a korabeli izraeli társadalom mintaképként nézett rájuk, mint olyan emberekre, akik valóban igazak Isten előtt. Azt gondolták, hogy az embereknek az ő tanításaikat kell követniük és ezáltal hatalmat gyakorolhatnak felettük, Jézus erre nézve pedig komoly veszélyt  és konkurenciát jelentett. De hiába gondolták azt, hogy ha megölik, azzal az örökség az övék lesz, mert  Isten Szentje a feltámadásával igazolta, hogy egyrészt nem fog rajta a halál, másrészt ő az igazi tulajdonosa és Ura a szőlőskertnek. A szüret azóta is folyik, jóval nagyobb hatékonysággal, de még rengeteg a betöltetlen állás.

NHB + KOMMENTÁR - 32. RÉSZ - Mt 21,23-46; 2Móz 13,17-15,18; Zsolt 26,1-12; Péld 6,16-19

FELIRATKOZÁS A CSATORNÁRA: http://tinyurl.com/5p3f5hda

"Semmit sem kell tennetek, csak maradjatok nyugton! Az Örökkévaló maga fog harcolni értetek!"

Ezt a szózatot Mózesen keresztül szólja Isten Izrael népéhez, miután kivonultak Egyiptomból és a rettenetes egyiptomi sereg üldözőbe vette őket. A héberek nagyon megrémültek és elkezdték Mózest hibáztatni, aki ezzel a mondattal bátorította őket. A szavakat tettek követték, Mózes kinyújtotta a karját a tenger fölé, az izraeliták pedig száraz lábbal keltek át rajta.

Eközben az Úr az egyik oldalról felhő-, a másik oldalról tűzoszlop formájában állta el az egyiptomiak útját, így azok nem tudták megrohamozni Isten népét. Ezért az Izraeliták nem sokat tettek, pontosan úgy történt, ahogy az Úr megmondta. De Mózes csak kiáltozott az Úrhoz, mást nem csinált. Erre Isten szólt neki, hogy hagyja abba a kiabálást és emelje már fel a kezét a víz fölé. Összesen ennyit kellett tennie és az Úr elvégezte a többit: Isten hatalmas, teremtő ereje megjelent és kettéválasztotta a Vörös-tengert.

A csodálatos az egészben az, hogy Isten kifejezetten azt az utasítást adta Mózesen keresztül, hogy ne csináljanak semmit, csak maradjanak nyugodtan.

Mondhatnánk, hogy akkor, abban a helyzetben ez volt a Szent Szellem vezetése.: nyugodtan ki kellett várniuk a zsidóknak, amíg Isten cselekszik. Ebből aztán gyárthatnánk magunknak életfilozófiát és mondhatnánk azt, hogy ezt mindig így kell tennünk: csak várnunk kell. Azonban ez egyáltalán nem igaz. Mert ha továbbmegyünk és néhány évtizedet előreugrunk Kánaán földjének elfoglalásához, azt látjuk, hogy nem volt két egyforma városhódító stratégia, ahol Isten ugyanúgy vezette volna Józsuét és a honfoglaló törzseket. Voltak települések, amelyeket egyszerűen leigáztak, de Jerikónál elég volt hétszer megkerülni a várost majd egy óriásit kiáltaniuk. Ait pedig különleges stratégiával vették be
Amikor azonban a Vörös-tengeren keltek át, semmit nem szabadott csinálniuk. Erre mondhatjuk, hogy szinte lehetetlen kitalálni, hogy az Úr mit akar mondani ekkor vagy akkor. Izrael fiai mégis tudták, hogy mit akar Isten csinálni, mert mindig volt egy-két ember közöttük, akik az Örökkévaló élő csatornái voltak. Ismerték Istent annyira, hogy megértették a szándékait. Lényeges tehát, hogy szinte soha nem volt ugyanaz az Úr vezetése sem a pusztai vándorlás, sem pedig a honfoglalás során.

Ez azért érdekes, mert mi emberek hajlamosak vagyunk egy igéből kiindulni és azt életfilozófiánkká tenni és azt gondolni, hogy ha kaptunk egy kijelentést Istentől, akkor az Úr mindig abban a formában fog vezetni minket. Pedig ez nagyon távol van a valóságtól. Isten a maga képmására formálta az embert és bátran mondhatjuk, hogy nagyon hasonlít hozzánk (illetve mi hasonlítunk hozzá) olyan tekintetben , hogy a személyisége nem statikus, hanem dinamikus és különböző helyzetekben különféleképpen vezet.
Ezt volt nehéz megérteni az Ószövetségben is az embereknek: egy olyan Istent kellett keresniük, aki nemcsak láthatatlan, hanem élő és dinamikus személyiséggel rendelkezik. Ezért aztán ha nem ment és nem jött kijelentés az Úrtól, Izrael fiai ismét és ismét visszasüllyedtek a bálványimádásba.

NHB +- KOMMENTÁR - 33. RÉSZ - Mt 22,1-33; 2Móz 15,19-17,7; Zsolt 27,1-6; Péld 6,20-26

Jetróról, Mózes apósáról azt olvassuk, hogy Midián papja volt. A Midianiták bálványimádók voltak, rengeteg istenük volt, ezeknek szolgált Jetró. Ennek ellenére olyan tanácsot adott Mózesnek, amit azóta több tízezerszer felolvashattak már mindenféle felekezetekben a történelem folyamán. Gyakorlatilag vezetési tanácsadást tartott Mózes számára és definiálta, hogy Mózesnek mi a "munkaköri leírása". Sőt, még azt is mondta, hogy ha megfogadja a tanácsát, az Úr vele lesz. De mi volt ez a tanács?

Mit csinált Mózes kora reggeltől késő estig, amitől azután annak rendje és módja szerint ki is fáradt? Kihirdette Isten ítéletét és válaszát az izraelitáknak minden kérdésükkel, problémájukkal és ügyükkel kapcsolatban. 
FELIRATKOZÁS A CSATORNÁRA: http://tinyurl.com/5p3f5hda

Hosszú sorokban álltak előtte az emberek és érdekes, hogy az Örökkévaló nem korábban Mózesnek, hogy jelöljön ki vezetőket. Mózes sem kérdőjelezte meg a helyzetet, nem kezdett el gondolkodni rajta, egyszerűen végezte, amit az Úr rábízott. Az isteni tanács tehát egy bálványimádó papon keresztül jött -- szokatlan, nem? Korábban Isten közvetlenül vezette Mózest és konkrétan megmondta, mit csináljon, ebben az esetben viszont Jetrón keresztül nyilvánult meg.

Jetró valóban értékes tanácsot adott: azt javasolta vejének, hogy ahelyett hogy reggeltől estig egyedül hirdeti ki Isten válaszait és ítéleteit a népnek, inkább ossza meg a terhet másokkal is. Mózes meg is fogadta a tanácsot és vezetőket nevezett ki minden 1000, 100, 50 és 10 főből álló csoport felett. Ezek a vezetők óriási terhet vettek le Mózes válláról, akinek innentől fogva tényleg csak a legsúlyosabb kérdésekkel kellett foglalkoznia.

Ennek a történetnek van még egy érdekessége: Jetró definiálja, hogy Mózesnek mi a dolga, mi a szolgálata. Ezt mondja: "Neked az a dolgod, hogy képviseld a népet Isten előtt, és hogy a vitás ügyeiket terjeszd Isten elé!"

Neked mi a szolgálatod a Krisztusban? Ha még Mózessel is megesett, velünk mennyivel inkább előfordulhat, hogy túlterheljük magunkat és nem pontosan azt végezzük, amivel Isten megbízott bennünket! Mózes még nem ismerte Salamon példabeszédeit és azt a jótanácsot sem, hogy "Mert az eszes tanácsokkal viselhetsz hadat hasznodra; és a megmaradás a tanácsosok sokasága által van." Persze ez nem csak a szolgálatra igaz, hanem az élet nagy (és kis) döntéseire is: mindig érdemes érett szellemi emberek tanácsát kikérni. A "szolgálati munkaköri leírás" eltévesztése akkor még inkább valószínű, ha valaki vezetői pozícióban van. Én magam is vezető vagyok és sok mindent próbálok mikromenedzselni, azaz magam megoldani és rengeteg óra, nap vagy hét telik el, amíg rájövök arra, hogy a feladatokat rég delegálni kellett volna mások számára és akkor az adott probléma már régen megoldódott volna.

Ez a történet minta arra nézve is, hogy mennyire fontos az élettapasztalat és a bölcsesség és mennyire lényeges, hogy az ősz hajú embereket ne vessük meg, hanem -- ahogy a Károli fordításban áll -- keljünk fel előttük tisztelettel és hallgassuk meg véleményüket -- még ha Jetróhoz hasonlóan nem is Istent követik. Persze ebből sem szabad szabályt kialakítani, viszont adódhat olyan helyzet, amikor ezek a bölcs tanácsok mentik meg az embert vagy oldanak meg korábban kiáltástalannak vélt problémát vagy helyzeteket.

NHB + KOMMENTÁR - 02.03. - 34. RÉSZ - 2Móz 17,8-19,15; Mt 22,34-23,12; Zsolt 27,7-14;Péld 6,27-35

ÖRÜLJETEK MINDENKOR; SZÜNTELENÜL IMÁDKOZZATOK; MINDENBEN HÁLÁT ADJATOK: MERT EZ AZ ISTEN AKARATA KRISZTUS JÉZUSBAN VELETEK. 1 THESSZ 5,16-18

A fenti ige egy rendkívül fontos üzenetet hordoz. Ez az üzenet három egyszerű, mégis mély gondolatot tartalmaz: örüljünk mindig, imádkozzunk szüntelen és minden körülmények között adjunk hálát. Ezek nem csupán szavak; ezek az életmódunk alapkövei, melyek által közelebb kerülhetünk Istenhez és mélyíthetjük kapcsolatunkat Vele.

Az örömre való folyamatos felhívás nem arra szólít fel minket, hogy figyelmen kívül hagyjuk életünk nehézségeit vagy tagadjuk a fájdalmat. Inkább  arra emlékeztet, hogy az örömünk forrása nem a világi körülményekben, hanem a megváltásunkban és Isten iránti bizalmunkban rejlik. Az öröm egy belső állapot, amelyet a Szent Szellem által kapunk, és ez erőt ad nekünk, hogy szembenézzünk a próbákkal a hétköznapok során.

A szüntelen imádkozásra való intés azt jelenti, hogy életünk minden egyes pillanatát Isten jelenlétében éljük. Az ima nem formális rítus, hanem folyamatos párbeszéd Istennel, ami áthatja mindennapjainkat. Az ima arra hív bennünket, hogy megosszuk aggodalmainkat, vágyainkat, hálánkat és félelmeinket az Úrral, emlékeztetve minket arra, hogy Ő mindig hallgat minket, és készen áll arra, hogy erőt, vezetést és vigasztalást nyújtson.

Végül, a minden körülmények közötti hálaadás nem csupán a jó időkben való köszönetnyilvánításra szólít fel. Ez arra hív, hogy még a legnehezebb időkben is keressük Isten kegyelmének és jóságának nyomait életünkben. A hálás szív nyitottá tesz minket Isten szeretetének és gondoskodásának meglátására, még a próbák közepette is, és mélyíti hitünket, miközben építi kapcsolatunkat az Úrral.

Bátorítok mindenkit, hogy forgassátok magatokban ezeket az igazságokat. Hagyd, hogy az öröm, az ima és a hálaadás gyakorlása átformáljon minden nap. Ez nem csak közelebb visz Istenhez, de segít abban is, hogy az Úr szeretetét tükrözd a világ felé.

FELIRATKOZÁS A CSATORNÁRA: http://tinyurl.com/5p3f5hda

NHB + KOMMENTÁR - 35. RÉSZ - 2Móz 19,16-21,21; Mt 23,13-39; Zsolt 28,1-9; Péld 7,1-5

A képen látható mondat a keresztény hit egyik alappillére. Az "Ige", vagy a görögben használt "Logosz", sokkal többet jelent, mint a szó szimpla értelme: János itt magáról Jézus Krisztusról beszél. Ez a kijelentés arra emlékeztet, hogy Jézus nem csupán történelmi személyiség volt, hanem Ő maga az Örökkévaló Ige, aki kezdettől fogva létezett, és általa jött létre minden a teremtett világban.

Mikor azt olvassuk, hogy "az Ige Istennél volt", azt láthatjuk, hogy Jézus intim kapcsolatban állt az Atyával, még mielőtt a világ létrejött volna. Ez a kapcsolat nemcsak az egységüket mutatja be, hanem azt is, hogy Jézus különálló személyiség, aki teljes mértékben egyenlő az Atyával. 

"Az Ige Isten volt" - ez a kijelentés megkérdőjelezhetetlenül Jézus istenségét hirdeti. Nem csak próféta, tanító vagy példakép; Ő maga Isten, aki testté lett, hogy közöttünk éljen. Ez az isteni megtestesülés a legnagyobb ajándék az emberiség számára, mert általa Isten közvetlenül megmutatta magát nekünk. 

Ha esetleg úgy olvasod ezeket a sorokat, aki eddig csak történelmi személyként ismerte Jézust, itt a lehetőség, hogy megismerd Őt mint Megváltódat, aki által valódban új életet kaphatsz. 

Ez a mélyreható igazság nem csupán elmélkedésre szolgál, hanem arra hív, hogy életünk minden területén megéljük Krisztus jelenlétét. Ahogy tovább tanulmányozzuk az írásokat és elmélyülünk a kijelentésekben, hagyjuk, hogy az Ige, vagyis Jézus Krisztus, átformáljon, vezessen és inspiráljon minket minden nap.

HA TETSZETT, AMIT OLVASTÁL ÉS SZERETED A BIBLIÁT OSZD MEG EZT A POSZTOT, IRATKOZZ FEL A CSATORNÁNKRA ITT: http://tinyurl.com/5p3f5hda

NHB + KOMMENTÁR - 02.06. - 37. RÉSZ - 2Móz 23,14-25,40; Mt 24,29-51; Zsolt 30,1-12; Péld 7,24-27

NAPI HANGZÓ BIBLIA

Related tracks